Terepkutatások


Szakmai tapasztalat és vidékfejlesztés

Gyergyócsomafalva fejlesztési stratégiájába is bekerülnek azok a kutatási eredmények, amelyeket a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem hallgatói fogalmaznak meg a július 14-21. között tartott falukutató táborban. A kutatást az egyetem Szociológia Tanszéke szervezi, célja pedig, a hallgatók szakmai tapasztalatszerzése mellett, hathatósan hozzájárulni a közösség fejlesztéséhez - tájékoztatott Csata Zsombor szervező, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa.

muzeumban

Folyamatosan tevékenykedő s kérdéseket feltevő fiatalokkal találkozhattak a gyergyócsomafalviak az elmúlt napokban, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológia és antropológia szakos, valamint a településfejlesztésben érdekelt szociológiai mesterképzés hallgatói komoly munkát végeztek a községben.

Többfajta felmérést is végeztek

A Budapesti Corvinus Egyetem két szakemberével együt, összesen 24 hallgató és 6 pedagógus vett részt a táborban, melynek zárónapját holnap tartják. Az erdélyi hallgatók mellett egy fiatal lány Barcelonából érkezett Gyergyócsomafalvára, és ő is aktívan részt vett a kutatásban.

Csata Zsombor szervező, a kolozsvári egyetem adjunktusa kifejtette, kettős célt szolgál a tábor: egyrészt a hallgatók nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is kipróbálhatják a falukutatást, másrészt a kutatás eredményei Gyergyócsomafalva községfejlesztési stratégiájába kerülnek.

A pedagógus mindezek mellett rámutatott: a tábor első napjaiban kérdőívezés zajlott, utána pedig - csoportokra osztva - különböző témákban mélyültek el a résztvevők. - A község gazdasági helyzetére igyekeztek rálátást nyerni a fiatalok, de a sportéletet és a turizmust is érintették munkájuk során - fogalmazott Csata Zsombor, hozzáfűzve: egy közös tanulmány is készül az eredményekből, sőt egy filmet is összeállítanak a tábor eseményeiből. Mint mondta, korábban is voltak hasonló táborok, tavaly a Bihar megyei Székelyhídon voltak, Gyergyószéken pedig legutóbb 2003-ban, Gyergyóalfaluban végeztek falukutatást.

Új ismeretek és szakmai fejlődés

A fiatalok esténként szakemberek előadásait hallgathatták, szombat este pedig a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumot látogatták meg, ahol dr. Szőcs Levente néprajzkutató tartott nekik tárlatvezetést.

- Megannyi új ismeretet szereztünk a tábor ideje alatt, a csomafalviak kedvessége és a tiszta környezet pedig mindnyájunknak kellemes pillanatokat szerzett a kemény munka mellett - mondták a hallgatók, hozzáfűzve: elsősorban élményeket és szakmai tapasztalatot visznek haza.

Márton László Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere rámutatott: a kutatás eredménye képezi majd a településfejlesztési stratégia alapdokumentumát, mondván a fiatalok munkája által komoly rálátást nyernek a község helyzetére.

A tábor anyagi oldalát az egyetem biztosította, de Gyergyócsomafalva Polgármesteri Hivatala és a helyi közbirtokosság is hozzájárult a sikerességhez.

Kertész László
Hargita Népe

felveteli plakat 2017

Az idéni Kolozsvári Magyar Napokon több helyszínen is ismeretterjesztő, valamint kikapcsolódásra alkalmas programmal várja az érdeklődőket a Babeș–Bolyai Tudományegyetem. A Farkas utcában zajló Múzeum sétányon, az egyetem épületeiben és különböző...
Read more...
Ruprecht Esztert, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intéztének oktatóját a nemrég elnyert Mestertanár Aranyérem kapcsán kérdeztük a tehetséggondozás múltjáról, jelenéről, kilátásairól, szakmai előképeiről, a tehetségekkel való foglalkozás intézményes...
Read more...
Meghirdetésre került a Részvétel a 2017-2018-as tanévben a Márton Áron Szakkollégiumban programban című pályázati kiírás. A szöveget, benne a jelentkezésre vonatkozó határidőkkel és tennivalókkal az érdeklődők megtalálják a Márton Áron Kollégium...
Read more...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2017/2018-as tanév őszi...
Read more...

Keress bennünket a Facebookon!

Elérhetőség

titkarsagTitkárság

1989 Dec. 21 u., 128 sz.

400604 Kolozsvár

Tel:  +40-264.42.46.74

        +40-264.41.99.58

Fax: +40-264.42.46.74

Tanulmányi épület

Plugarilor utca, 34 szám

400604 Kolozsvár

Térkép