Terepkutatások


Gyergyócsomafalvi falukutató tábor

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének szervezésében 2015. július 14-21. között falukutató táborra kerül sor a Hargita megyei Gyergyócsomafalván. A tábor célja, hogy a tanszék szociológia és antropológia szakos diákjai, valamint a Településfejlesztésben alkalmazott szociológia mesteri képzés hallgatói  a társadalomkutatói munkát valódi kutatási helyzetben gyakorolják és egyúttal jobban megismerkedjenek az erdélyi, székelyföldi társadalmi valósággal.
A szakmai munka nagyrésze tanárok által irányított kutatócsoportokban zajlik, akiknek irányításával a csoport tagjai kvalitatív módszereket alkalmaznak. A kutatócsoportok a terepen szerzett tapasztalataikat esténként megosztják a tábor többi résztvevőivel, hogy a terepről szerzett tapasztalatok minél szélesebb körűvé váljanak. A csoportos kutatómunka mellett a résztvevők közösen egy kérdőíves kutatást is végeznek, amelynek segítségével a kutatócsoportok témáihoz kvantitatív adatokat gyűjtenek.
A tábor a kutatócsoportok közös beszámolójával zárul. A terepen gyűjtött adatok részletes feldolgozására és ezek alapján a részletesebb elemzések megírására a 2015-2016-os tanév első félévében kerül sor.

felveteli plakat 2017

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségkutató projektje első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű 16-30 éves nappali tagozatos fiatalok jelentkezését, akik: – kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek – országos, illetve nemzetközi tanulmányi-,...
Read more...
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem idén is szerepel a felsőoktatási intézmények reprezentatív nemzetközi rangsorában. A frissen megjelent adatok szerint a Babeș–Bolyai Tudományegyetem egyike annak a négy romániai felsőoktatási intézménynek, amelyek az...
Read more...
Irodai program
KMEI Hírek 2017-06-08 06:37
Június 8-án, csütörtökön (azaz ma) csak délig, illetve 9-én, pénteken (azaz holnap) nem lesz nyitva az iroda. Budapestre utazunk, az általunk bonyolított ösztöndíjpályázatok ügyében rendezett megbeszélésre.
Read more...
A közeljövőben várható a 2017/2018-as tanév őszi szemeszterére a miniszteri ösztöndíjas részképzés pályázat kiírása - teljes szemeszteres részképzésre és részképzős tanulmányútra.A pályázat meghatározó, egyik legfontosabb melléklete a magyarországi intézménytől kapott...
Read more...

Keress bennünket a Facebookon!

Elérhetőség

titkarsagTitkárság

1989 Dec. 21 u., 128 sz.

400604 Kolozsvár

Tel:  +40-264.42.46.74

        +40-264.41.99.58

Fax: +40-264.42.46.74

Tanulmányi épület

Plugarilor utca, 34 szám

400604 Kolozsvár

Térkép