Pályázatok


Pályázatok

Erdélyi Politikai Iskola indul

Erdélyi Politikai Iskola (Transylvanian School of Politics) indul, a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) közös szervezésében.

A programról részletesebben:

Az Erdélyi Politikai Iskola célja, hogy praktikus politikai ismertekkel lásson el olyan érdeklődő 18 és 36 év közötti fiatalokat, akik hosszú távon saját közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni. A hagyományos eszmetörténeti, vagy politikatudományi oktatáson túlmutatva, a képzés résztvevői a politikai intézmények, pártok működésébe és működtetésébe kapnak betekintést, hazai és külföldi előadók segítségével. A program nyelve magyar és angol, és a kiscsoportos és csoportmunkára fókuszál.

A képzés négy fő elemre, a politikai menedzsmentre, készségfejlesztő tréningekre, háttérbeszélgetésekre valamint egy e-learning képzésre épül. A képzési alkalmak négy hétvégi elfoglaltságot fognak jelenetein a résztvevők számára, így munka vagy tanulás mellett is kényelmesen végezhető programról van szó.

Előadóink lesznek többek között:
- Gulyás Gergely, alkotmányjogász, a Fidesz frakcióvezetője
- Orbán Balázs, a Századvég kutatója, a Migrációkutató Intézet főigazgatója
- David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója
- Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora
- Richard Hamilton, a brit KPMG korábbi vállalati ügyekért felelős igazgatója
 

A program megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Konrad Adenauer Stiftung támogatja.
További részleteket az alábbi LINKen érhettek el.

felveteli plakat 2017

Hatodik alkalommal vett részt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem január 18. és 20. között Budapesten megszervezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A külföldi egyetemek között helyet foglaló intézmény képviselői három napon keresztül tájékoztatták...
Read more...
Hatodik alkalommal vesz részt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem 2018. január 18. és 20. között Budapesten megszervezésre kerülő Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A külföldi egyetemek között helyet foglaló intézmény három napon keresztül...
Read more...

Keress bennünket a Facebookon!

Elérhetőség

titkarsagTitkárság

1989 Dec. 21 u., 128 sz.

400604 Kolozsvár

Tel:  +40-264.42.46.74

        +40-264.41.99.58

Fax: +40-264.42.46.74

Tanulmányi épület

Plugarilor utca, 34 szám

400604 Kolozsvár

Térkép